ARC 2009 – Re in memoriam
2009.09.07. 19:38 | báj: _original | topik: Kultúra, Meglátás, mikvannak
Már épp készültem megírni az immáron hagyománnyá vált posztot, amikor kiposztolom a ki nem állított műveimet, hogy amik biztosan nem láthatóak az idei ARC kiállításon, de aztán érdekes fordulatot vett a dolog. Na nézzük, mit is.

Idén jubileumi ARC van, ami azt jelenti egészen pontosan, hogy 10 éve van ARC. Még mindig lehet vitatkozni, hogy így az ARC úgy az ARC, de tény, hogy sok jó alkotás szokott születni, sok jó ötlettel, és azért ez az oriásplakát-artosdi mégis csak egyedülálló dolog. Szóval összességében én örülök neki, és még mindig támogatom az ötletet.
Persze hogy támogatom, a szemfüles olvasók tudják is, hogy már csak azért is, mert 2005-ben sikerült a közönség által legjobbnak választott plakát alkotójának lennem. Aztán egészen idáig úgy nézett ki, hogy ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy én az ARC keretében szerepeltem, de aztán ezen a napon minden megváltozott…
10 éve van ARC, ami azt jelenti, hogy 1999-től lehet küldözgetni kreatív koncepciókat 5×2m-re tervezve a Bakos Gábor, Geszti Péter és Fatér Barna által alapított pályázatra. Volt már egy csomó téma, idén pedig a jubileumra és a válságra való tekintettel a RESTART volt a fő téma, avagy az újrakezdés. Ki hogyan kezdené újra, mit csinálna másképp…
Persze a 10 év alatt az ARC is átalakult, egyre több a szponzorok által életre hívott ARC+ különféle tematikus szekció, mind a videós, minden a plakát téren. Sajnálatosan pár éve kikerültek a citylight pályázatok, és átvették a helyüket a hirdetőoszlopos megoldások, viszont ezek kiállítsa tekintetében rendkívül nehézkesek, nem érvényesülnek és áttekinthetetlenek. Ez sajnálatos…
Viszont vannak pozitív példák, többek közt, hogy az utóbbi évek ARC kampányait az alkotókkal közösen találják ki, az előző év nyertesei részt vehetnek a kreatív koncepciók megvalósításában, ahogy ez történt idén is. De arra is láttunk már példát, hogy ARC plakátot használtak kampányban, erre egy emlékezete eset az I <3 BKV plakát.

Számomra a legkedvesebb (és szerintem a sok közül a legjobban bekampányolt) kiállítás 2005-ben volt, melynek a hazaszeretet volt a témája. Ekkor úgy gondoltam – amit mai napig is tartok -, hogy az ARC az iróniát is kihasználva rengeteg negatív üzenetet sugároz rólunk – magunknak. Ezért is csináltam egy olyan plakátot, mely kicsit megpróbálja az ellenkezőt megfogalmazni, pontosabban azt, hogy az itt élők miért szeretik az országot. Tipikusan felismerhető volt, hiszen “teli van szöveggel” plakátok közül nem sok volt akkoriban még :) A szövegeket pedig nem én találtam ki, az akkori hardcore IRC-sek és egyéb fórumok résztvevői adták a véleményüket hozzá. Talán ezt a pozitív kisugárzást vehették át azok is, akik szavaztak a közönségszavazásban, és ezáltal az alábbi plakát lett a közönségdíjas. Thnx még egyszer.

Azóta se voltam ARC-on, egészen mostanáig, ugyanis szó nélkül hirtelen ott szerepelünk szajmonnal együtt egy közös gyűjtőplakáton, mely a szöveges megoldásokat egyesíti. Szóval ki lehet menni, vagy megnézni a borzalmasan működő virtuális ARC-on. Emellett egy másik apropója is van a jubileumnak, hiszen lehet szavazni az elmúlt 10 év legjobb plakátjaira, többek közt az enyémre is 2005-ből. Szavazni egy IP címről egyszer tudtok az alábbi oldalon, úgyhogy ez úton szólítok fel mindbnyájatokat hogy voksoljatok, ismételjük meg 2005-öt!
A kiállítás szeptember harmadikán pedig megnyílt a felvonulási téren, szó nélkül, idén se buli se koncert, mert válság van. A győztesekről egy tök jó összeállítást láthattok a Kreatívon.
És ne felejtsetek el szavazni, rám… ;)
Kapcsolódó bejegyzések:








Megvolt. :)
kösszi! :)
Gratulálok! Kérdés: Fogsz házimozizást szervezni a rád szavazók számára a full HD LCD tévéden? ;) :D
gratulálunk,és a plakát még tovább él,kíváncsi leszek a folytatásra.
Jó kép!!!!!És igaz is!