Most jött mailben a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös kutatásának eredménye, íme alább néhány érdekesebb részlet azonnal közölve.

Ki netezik és miért:
A 18-64 éves korosztályon belül a legalább heti rendszerességgel internetezők aránya 2005 és 2008 között 25 százalékról 48 százalékra nőtt, 2009 végére pedig már elérte az 53 százalékot… . A legnépszerűbb netes tevékenység 2008-hoz hasonlóan továbbra is az általános információgyűjtés, ezt követi az elektronikus levelezés.

Amúgy a kutatás szerint a gyakran netezők 95%-nak van e-mail címe.

Community:

Míg 2008-ban a rendszeresen internetezők 45 százaléka jelentkezett be hetente, és 14 százaléka naponta egy-egy közösségi oldalra, addig 2009-ben már minden második tette ezt heti, minden ötödik napi rendszerességgel. A legaktívabbak továbbra is a 18-29 évesek és az egyedülállók. Az azonnali üzenetváltó eszközök használata, az online ismerkedés a férfiak, a 30 év alattiak és az egyedülállók körében a legnépszerűbb. A fórumokat, blogokat 2008 végén a netezők 51 százaléka olvasta, ez egy év alatt 56 százalékra nőtt, míg továbbra is 24 százalék azok aránya, akik blogot írnak, vagy aktívan részt vesznek fórumokon.

E-Commerce:

A 18-64 éves, legalább hetente internetezők 12 százaléka havi rendszerességgel vásárol a világhálón, több mint 40 százaléka pedig hagyományos bevásárlás előtt is legalább havonta információt gyűjt, árakat hasonlít össze a neten. …. Jellemzően a 18-29 éves korosztály, a felsőfokú végzettségűek, valamint a kisebb városokban élők vásárolnak online.

A kutatás hátteréről:

A cikk adatai a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös kutatásának eredményein alapulnak. A felmérés 2009 decemberében egy ezer fős, kor (18-64 évesek), nem, iskolai végzettség és földrajzi jellemzők szerinti reprezentatív lakossági mintán készült. Az internetezési szokásokra tett megállapítások a legalább heti rendszerességgel internetezőkre vonatkoznak.

ADDICT: BKV Szlogenpályázat

2009.02.09. 14:50 | báj: _original | topik: a köz szolgálatában, mikvannak

A napokban került kiírásra a BKV szlogenpályázata, melyre bármilyen ügynökség jelentkezhet, a jutalom pedig a győztesnek egészen félmillió forint.

Erre az értelmetlenségre az Addict is rácuppant, és amolyan online brainstorming keretében lehet bárkinek ötletelni, majd a 3 legjobb intézményesített keretek közt is hivatalosan, pályázatként is beadásra kerül. Esetleges nyerés esetén pedig egy remek író-olvasó találkozás kertében elköltésre kerül az összeg.

Én pedig abszolút támogatok mindenféle ilyen remek ötletet, úgyhogy a feltételeket itt találjátok, ahol helyben lehet kommentben saját ötleteket is beküldeni. Ahogy az Addict-on is, innen is az oldalsávba kirakott kis felhívásra kattintva bármikor erre az oldalra juthattok. Hajrá hajrá!

Reméljük a pályamunkánk nem keveredik majd el a bevont jegyek és elkobzott hamis bérletek és diákigazolványok tengerében. Mert ha nem, akkor szinte egyedüli indulóként komoly esélyünk lesz majd a győzelemre. Ha pedig nyerünk, akkor egy fergeteges író-olvasó sörözés keretében közösen elköltjük a fél misit. Én már szinte érzem is a kezemben a 25 darab húszezres melegét, úgyhogy húzzunk bele. A játék állásáról folyamatosan beszámolunk majd, az oldalsó sávba pedig kikerül egy kis embléma, amire kattintva bárki bármikor ehhez a bejegyzéshez juthat. Így ha az éjszaka közepén, egy buszos rémálomból ébredve jut eszedbe a tuti, akkor egy kattintással a kommentek között lehetsz, és már oszthatod is meg a közzel a nagy gondolatot. Gyerünk, legyünk mi a reklámblogok BKV-ja, és hozzuk mozgásba a várost! (via Addict)

A Mikvannak az Addict BKV szlogeníró pályázatának elkötelezett támogatója és rajongója.


Az előző posztban már ajánlottam nektek a november 21-én megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Napot, most ennek kapcsán tettem fel néhány érdeklődő kérdést az egyik szervezőnek, Szomolányi Katinak, aki egyébként a Magyar Telekom Vállalati fenntarthatósági osztályának vezetője.

Idén kerül először megrendezésre ez az esemény, ha jól  tudom. Fenntarthatósági Nap. Mi lesz ez, mit is jelentenek ezek egyáltalán?
Valóban idén kerül először megrendezésre a Fenntarthatósági Nap. A fenntartható fejlődés elvét 1987-ben a Brundtland jelentésben írták le először. Most 2008-at írunk, és ha megkérdezzük az utcán az embereket, hogy mit is jelent ez – hát, elég szomorú eredményt fogunk kapni. Pedig ez a jövő generációinak velünk azonos feltételekkel adatott életéről szól.

Erről szól tehát ez a nap, hogy hogyan lehet ezt jól és pozitívan megvalósítani.


Miért tartjátok mindezt fontosnak, milyen hatásra számítotok?

Mert a jövő nem csak a politikusok, vállalatok és tudósok felelőssége, hanem a jelen generációké is. Mindannyian tehetünk valamit, és a változáshoz ezt el is kell kezdeni.

Milyen hatásra számítunk? – pozitívra :)

A téma napjainkban egyre fontosabbá és aktuálisabbá válik – valóban? -, de mik a tapasztalatok, hogy viszonyulnak ehhez az emberek?
Valóban egyre fontosabb, mert egyre nagyobb a gáz. Már elértünk arra a szintre, amikor az ember fejjel rohan a falnak, érzi is a fájdalmat a kobakján, de még mindig azzal próbálja megnyugtatni magát, hogy ez csak a véletlennek köszönhető.
Azok, akik kezdenek rájönni, hogy ez már nem vicc, sokan nem tudják, hogy akkor a depresszión kívül most mit is tehetnének. És persze vannak még, akik a jól megszokott másikra mutogatást választják. Ez sem megoldás.
A téma tehát fontos, de itt nem a problémákról lesz szó, hanem a megoldásokról.

A részvételhez regisztrálni a rendezvény oldalán tudtok »

A teljes interjút itt olvashatjátok | tovább »

Fenntarthatósági Nap, PR Nap

2008.11.13. 16:26 | báj: _original | topik: a köz szolgálatában

Két rövidke kis programajánló – de annál lényegesebbek-, hogy el ne felejtsek szólni róla, meg elmenni.

Először is November 21-én a Milleneris Teátrumban rendezi meg a Magyar Telekom, a Vegyél Vissza! és a Merlin Energia a Fenntarthatósági Napot, melynek mottója: Felelősségvállalás = Pozitív Energia. Nem csak egy sima zöld nap lesz ez, és azért is ajánlom, mert a téma egyre aktuálisabb, illetve a vállalati/üzleti szférában is egyre jobban az lesz, akár a fenntarthatóság, akár a felelősségvállalás és a kommunikáció szempontjából.

Gyertek el, mert az ott lévőkkel élőben megmutatjuk az interneten a nem ott lévőknek, hogy mi is történik még épp illetve majd reméljük a honlapon az élő közvetítés jóvoltából be is tudtok kapcsolódni akár otthonról is. Interakció minden mennyiségben. De a helyszínen több extra is várható :) Amúgy izgalmas lesz leközvetíteni ezt az egészet a weben, de majd megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, belépő egy PET palack, részletek a blogon »

A másik meg a Kreatív szervezésében megvalósuló PR Nap lesz, november 27-én. Helyszín ezúttal a WAX Kultúrgyár, a téma pedig a PR, ezen belül is a hatékonyságnövelés digitális megoldásokkal. Sok jó külföldi meg hazai előadás ígérkezik, jók a témák, meglátjuk mi sül ki belőle. Gyertek.

Közérdekű közlemény – Álláslehetőségek

2008.06.03. 04:53 | báj: _original | topik: Web, a köz szolgálatában

Az online világ számos lehetőséget kecsegtet ambiciózus, feltörekvő, fiatal munkatársaknak. Hiszen a Hír6.hu portál épp keres néhány újabb munkatársat a folyamatosan alakuló cspatataiba. 

Ha épp munkát keresel, akor a Hír6.HU-nál tudsz olyan lenni többekközött hogy programozó vagy akár filmbéli újságíró, de tied lehet a hírszerkesztő poszt is, és kell néhány jó fotós vagy a hónap dolgozójaként nészerűvé váló szerkesztő is.

részletek itt>> 

Én szív közszolgálati

2008.04.24. 03:12 | báj: _original | topik: Kultúra, Meglátás, a köz szolgálatában

Valami mocorog, kéremszépen. Ez az egész közszolgálatiság körül. Talán kezdünk elérkezni oda, hogy a közszolgálat lassan a közt is fogja szolgálni. Személyes példámból következtettem mindezt. Mióta modernizálódik a közszolgálatiság felfogása, egyre többet keresem ezeket a médiumokat.

Most nem akarok belemenni, hogy mit jelent közszolgálatinak lenni, sem erkölcsileg, sem definíció szintjén. Mert lehet hogy tévedek, és akkor az nekem most nem esne jól.  Csak szerintem a köz érdekeinek szolgálatába a kultúra és a szórakoztatás ugyanúgy beletartozik, mint a politika, a kisebbségi műsorok és a hírek szolgáltatása. A közszolgálatiságnak ugyanúgy feladata teret adni a magyar közéletnek és kultúrának, mint a brüsszeli eseményeknek vagy éppen a Gyurcsány-féle-elkúrásnak. 

Arra jöttem rá, hogy a számomra legtöbb értéket közvetítő televízió most tényleg az M1. Tényleg itt van a legtöbb műsor, amit megnézek. És a műsorok is egyre igényesebbek, szerencsére. Kultúrház a kultúráról, A La Carte a közélet aktuális kérdéseivel, Szulák a viszonylag igényes blulvárral, Este a politikával, Társulat a tehetségekkel és szórakoztatással, Abszolút egy jó kis portréval (Abszolút magyar agy is!), Feszti körkép a vicces kis országjárásával, Koncertek az A38 hajóról a magyar kortás zenékkel, és a legújabb: mtv ánplágd jó kis magyar kocertekkel, másképp. Tűzvonalban. Csak hogy néhányat említsek. 

Nem, félre értés ne essék, nem hibátlanok a műsorok, én is bele tudok kötni. De nem akarok. Attól nem leszünk előrébb. Inkább örülök, hogy vannak ezek is. De hogy miért is akkor? Mert ezekben a műsorokban láthatok és hallhatok olyan embereket, akik nekem értéket jelentenek. Palya Bea, Kiss Tibi, a kolbászfesztivál, wamp, Karafiáth Orsi, napjaink feltatálói, Novák Peti, élsportolóink és művészek. Remélem értitek miről beszélek. 

Aztán itt a megújult MR2 Petőfi. Érdemes hallgatnom. A Petőfié volt eddig is a könnyű műfaj. Csak most úgy tálalják, hogy a kedvelői számra is befogadható. Ennyi történt. Teret adnak a magyar zenei és közéletnek. Szerintem nem baj, hogy  mindezt úgy teszik, hogy fogyasztható is.

Olyan ez, mint hogy az anya is tudja, hogy a répára szüksége van a gyereknek. De a gyerek nem eszi meg a főtt répát. Az anya elgondolkozik, hogy már pedig a répának pont az ilyen kis fejlődő szervezetek a célcsoportja, és azt is tudja, hogy a gyereknek is szüksége van répára, hogy jó irányba fejlődjön. De hát ha nem akarja megenni… És itt jön a megoldás: tálaljuk úgy, ahogy szereti. Összeturmikszolja. A gyerek megeszi. Ez történik most is, nem más. És igen, lehet hogy fel kellett áldozni érte egy kis humojbonbont. Na de kérem, a humorbonbon más csatornákon is jelen van a közszolgálatban. A magyar könnyűzenei palettának meg mutassa meg kérem, hogy hol volt ezelőtt a helye. És igen, így már örülünk a Netidőknek is, mert rájövünk, hogy jé, van ilyenünk is. Hiszem, hogy a közszolgálati csatornáknak feladatunk a magyar kultúrális közélet bemutatása, promótálása, terjesztése, támogatása és promótálása. 

És tudom, hogy ez nem csak amolyan fajta jóhiszemű önfeláldozás ez a közszolglatisdi. Pénzetelenség és verseny van. Meg igények. Meg szar helyzet, kapálódzás. De szerintem sikerült egy jó utat kitalálniuk erre. Igen is, nem baj, ha a fiatalok is találnak fogyasztható és értékes műsorszámokat a közszolgálatiban. Persze, hogy nem. Nekem, fiatal, mentálisan fejlődő szervezetnek pont erre van szükségem, nem Kelemen Annára és Kiszel Tündére. Mert létezik még az a szó, hogy értékrend. (És egyre kevésbé az, hogy nyugdíjas-tv…)

Eddigi éveim során bevallom, nem volt jellemző, hogy közmédiumokat követtem volna. Pedig én is a köz része vagyok. Most már engem is próbál kiszolgál. Tv-n, rádión, online, podcaston. Ennyi történt. Kövezzetek. Ámen. 

A Föld Napja – Megmenteni

2008.04.22. 23:29 | báj: _original | topik: Meglátás, a köz szolgálatában

6. módszer – ma volt a Föld Napja, ezért elgondolkoztunk egy kicsit. Arra jutottam, hogy mi is tehetünk a bolygónk védelméért dolgokat. Ezért én speciel azzal járulok hozzá a Föld és légkörének véddelméhez, hogy nem tartok tehenet, ami rengeteg sok káros gázt bocsát ki. De ezt már ausztrál tudósok is megálapították. 

És itt van az első öt ötlet, hogy mit tehetsz a Föld megmentéséért. 

További ötleteket kommentbe. 

A nyúlon túl

2008.04.09. 01:49 | báj: _original | topik: a köz szolgálatában

A gyaloggalopp óta tudjuk hogy a nyúlon túl van valami, ami veszélyes. Ja nem, a nyúl az! Hiszen a nyúlnál alattomosabb és rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttunk! Erre itt ez a húsvét is, amikor meg elárasztanak minket nyulakkal. Csokinyulakkal (csoki, hahhaa… nugát! zsír!). Nos ezek veszélyességi és ártalmassági foka sem kisebb mint az ismert szituációban előforduló nyúlnak, ugyhogy íme rögtön három mód az elpusztításukra. További ötletek jöhetnek, mert pl.: a vasalós gőzölőssel már nem olyan jó, mer belemegy a lyukakba….

via: adhunt