ARC 2009 – Re in memoriam

2009.09.07. 19:38 | báj: _original | topik: Kultúra, Meglátás, mikvannak

Már épp készültem megírni az immáron hagyománnyá vált posztot, amikor kiposztolom a ki nem állított műveimet, hogy amik biztosan nem láthatóak az idei ARC kiállításon, de aztán érdekes fordulatot vett a dolog. Na nézzük, mit is.

restart_parlament

Idén jubileumi ARC van, ami azt jelenti egészen pontosan, hogy 10 éve van ARC. Még mindig lehet vitatkozni, hogy így az ARC úgy az ARC, de tény, hogy sok jó alkotás szokott születni, sok jó ötlettel, és azért ez az oriásplakát-artosdi mégis csak egyedülálló dolog. Szóval összességében én örülök neki, és még mindig támogatom az ötletet.

Persze hogy támogatom, a szemfüles olvasók tudják is, hogy már csak azért is, mert 2005-ben sikerült a közönség által legjobbnak választott plakát alkotójának lennem. Aztán egészen idáig úgy nézett ki, hogy ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy én az ARC keretében szerepeltem, de aztán ezen a napon minden megváltozott…

10 éve van ARC, ami azt jelenti, hogy 1999-től lehet küldözgetni kreatív koncepciókat 5×2m-re tervezve a Bakos Gábor, Geszti Péter és Fatér Barna által alapított pályázatra. Volt már egy csomó téma, idén pedig a jubileumra és a válságra való tekintettel a RESTART volt a fő téma, avagy az újrakezdés. Ki hogyan kezdené újra, mit csinálna másképp…

Persze a 10 év alatt az ARC is átalakult, egyre több a szponzorok által életre hívott ARC+ különféle tematikus szekció, mind a videós, minden a plakát téren. Sajnálatosan pár éve kikerültek a citylight pályázatok, és átvették a helyüket a hirdetőoszlopos megoldások, viszont ezek kiállítsa tekintetében rendkívül nehézkesek, nem érvényesülnek és áttekinthetetlenek. Ez sajnálatos…

Viszont vannak pozitív példák, többek közt, hogy az utóbbi évek ARC kampányait az alkotókkal közösen találják ki, az előző év nyertesei részt vehetnek a kreatív koncepciók megvalósításában, ahogy ez történt idén is. De arra is láttunk már példát, hogy ARC plakátot használtak kampányban, erre egy emlékezete eset az I <3 BKV plakát.

bf_bkv

Számomra a legkedvesebb (és szerintem a sok közül a legjobban bekampányolt) kiállítás 2005-ben volt, melynek a hazaszeretet volt a témája. Ekkor úgy gondoltam – amit mai napig is tartok -, hogy az ARC az iróniát is kihasználva rengeteg negatív üzenetet sugároz rólunk – magunknak. Ezért is csináltam egy olyan plakátot, mely kicsit megpróbálja az ellenkezőt megfogalmazni, pontosabban azt, hogy az itt élők miért szeretik az országot. Tipikusan felismerhető volt, hiszen “teli van szöveggel” plakátok közül nem sok volt akkoriban még :) A szövegeket pedig nem én találtam ki, az akkori hardcore IRC-sek és egyéb fórumok résztvevői adták a véleményüket hozzá. Talán ezt a pozitív kisugárzást vehették át azok is, akik szavaztak a közönségszavazásban, és ezáltal az alábbi plakát lett a közönségdíjas. Thnx még egyszer.

Azóta se voltam ARC-on, egészen mostanáig, ugyanis szó nélkül hirtelen ott szerepelünk szajmonnal együtt egy közös gyűjtőplakáton, mely a szöveges megoldásokat egyesíti. Szóval ki lehet menni, vagy megnézni a borzalmasan működő virtuális ARC-on. Emellett egy másik apropója is van a jubileumnak, hiszen lehet szavazni az elmúlt 10 év legjobb plakátjaira, többek közt az enyémre is 2005-ből. Szavazni egy IP címről egyszer tudtok az alábbi oldalon, úgyhogy ez úton szólítok fel mindbnyájatokat hogy voksoljatok, ismételjük meg 2005-öt!

arc_revote_colorhungary

A kiállítás szeptember harmadikán pedig megnyílt a felvonulási téren, szó nélkül, idén se buli se koncert, mert válság van. A győztesekről egy tök jó összeállítást láthattok a Kreatívon.

És ne felejtsetek el szavazni, rám… ;)

Ingyenes E-BOOK a Community Managing-ről!

2009.08.03. 15:15 | báj: _original | topik: mikvannak

Megszületett első e-bookom, nem másról, mint a felhájpolt és kezdeti bullshit kategóriába kergetett Community Managerek dolgáról. Ma már mindenki hirtelen community manager lett, hipp-hopp. Lassan már több lesz belőlük, mint online meg internetes “tanácsadóból”, “project managerből” meg SEO/SEM vagy “pr” kollegából.

cmbook_boritoAhhoz, hogy ne csak hasra-ütés szerűen induljatok el a pályán, összeírtam nektek az alapokat egy e-bookban. Aki elolvassa a könyvet, megtudhatja a legfontosabb alapelvet, és hogy hogyan lehet CM-é válni röpke 10 perc alatt! A módszer garantáltan működik!

Az e-book ingyenesen letölthető, a free kontent híve vagyok, de ezért extrákat nem tartalmaz… regisztrációt sem kérek hozzá, nem az a cél, hogy majd szpemmeljem a vásárlókat a későbbiekben.

Igyekeztem tömören fogalmazni, de a könyv így is 14MB lett, ezért nem e-mailezgetem senkinek, hanem az alábbi linken tudja mindenki letölteni.

Jó szórakozást!

Letöltés itt

Goldenblog: Rabbit nyert!

2009.07.22. 18:24 | báj: _original | topik: mikvannak

Hol van a Goldenblog nyertese? Ott a nyúlon túl?! Neem, a nyúl az!!!

Ez úton is gratulálok Rabbitnak, aki végre megnyerte a Goldenblog tanácsadói kategóriáját. Köztudott hogy a Rabbitblog személyes és szakmai rajongója vagyok, ezt soha nem is titkoltam, ezért kifejezetten örülök, hogy így alakult. Hiszen ahogy szokták mondani: “szakmailag megkerülhetetlen”. Na mindegy, aki rendszeres olvasója, az tudja miről beszélek.

rabbitgratula

Emellett a top10-ben helyet kapott még egy-két általam is kedvelt blog, ez úton gratulálok még Longhand-nek és a Karmamedia szerkesztőinek! Mivel idén egy nevezett blogom sem lett még top10-es sem, ezért komolyan elgondolkozok a dolgokon. Lehet, hogy abba kellene hagynom. Visszaadom a bloggerigazolványom is.

Költségtérítést A Bloggereknek!

2009.07.21. 13:12 | báj: _original | topik: mikvannak

Most hogy megalakult a Bloggerszövetség és vége intézményesített formája (bár alapító okiratot nem láttam) is van eme ősi szakmának, sokkal nyugodtabb a lelkem, hogy egy jobb jövő felé tart a netrokrácia! A blog.hu által szervezett múlt pénteken tartott alapító ülésen minden meghívott, a blog(o)szféra sorsát szívén viselő blogger megkapta a hivatalos bloggerigazolványát, hiszen augusztus elsejétől csak bloggerigazolvánnyal lehet blogolni, de továbbra is korlátlan számban. (nemigaz)

bloggerigazolvany

Ez úton el is kezdeném a lobbizást, és szólok a bloggerek érdekében a Nemzeti Kulturális Alaphoz: Adjanak a bloggereknek költségtérítést!

Az indok: a blogolás a hiedelmekkel ellentétben nagyon költséges dolog, rengeteg időt vesz el (az idő pénz), a témáknak való utánajárás, a sör a találkozókon, az internet-előfizetés, a mobilnet, a laptop, az asztali gép, a tárhelybérlés, a domain ez mind mind pénzbe kerül, amit köztudott, hogy az AdWords nem hoz vissza!

A magyar bloggerek rengeteget tesznek az online internetes kultúra és szolgáltatások fejlesztéséért és fenntartásáért. Emellett az online közösségi életben vállalt szerepük sem elhanyagolható. Ezekre alapozva megállapítom, hogy a magyar bloggereket megilleti a költségtérítés! Magyarország bloggerei egyesüljetek!

INSTADview – Hóban, sárban, esőben

2009.07.03. 18:34 | báj: _original | topik: mikvannak

A Tisza cipő idén a fesztiválozókat a “Fesztiváldorkó“-val próbálja megfogni. Bár a dorko nem éppen a megfelelő a monszunos fesztiválokra, azonban a 80-as években használt szlogenjük újraéleszthető lenne:

“Hóban, sárban, esőben – minden időben: Tisza cipőben!”

Alább a lifestile image film, amit ez úton ajánlok minden fesztiválozónak.


instadview1

Wamma Tools

2009.05.08. 17:16 | báj: _original | topik: mikvannak

hiperminimal

Tools. Egyszerűség és funkcionalitás. A Wamma! hiperminimal gyűjteménye.

Baby-Duck szindróma az online közösségekben

2009.05.08. 15:37 | báj: _original | topik: mikvannak

Van ugye ez a kiskacsa szindróma, akik úgy csinálják a viselkedésüket, hogy akiket először meglátnak, azt hiszik az anyjuknak, és azt követik, legyen az kutya, macska, róka vagy ember. Sün vagy kacsa. Gyakorlatilag arról van szó, hogy meglátnak egy dolgot, megszokják, társítják az agyukban valamihez, beégetik, és a későbbiekben képtelenek ettől a percepciótól eltérni.

babyduck

Átvitt értelemben ez a szindróma (ami Konrad Lorenz biológiai megfigyelésein alapul) remekül megfigyelhető az online közösségeknél is. Mégpedig akkor, amikor egy szolgáltatást elkezdenek használni. Megszokják az adott funkciókat/felületet, és a későbbiekben nehezen térnek el ezektől a berögződésektől. Illetve ez képez egy viszonyítási alapot, és az új dolgokat is ez alapján ítélik meg. A várható reakció kiszámítható a legtöbb esetben: ami ettől eltér, az szar.

Ez megfigyelhető akár az operációs rendszerek közti váltásnál – ahogy a wikipedia is írja -, de az online szolgáltatásoknál is, mind funkciók, mind usability terén. Példa erre, hogy ha a kereső mezőt az oldal aljára helyezzük, akkor a felhasználók igen idegesek lesznek, mire megtalálják. Hiszen nem a megszokott helyen van, és ez kényelmetlenséget okoz nekik: tehát negatív tapasztalat. Vagy gondoljunk a berögözött kategóriákra-menüpontokra az egyes oldalakon, magazinoknál. (Külf-belf-kultúra-gazdaság-stb…).

De a leginkább akkor találkozhatunk a kiskacsa-szindrómával, ha egy online felületet megújítanak. Az új mindig szar lesz. Facebook redesign, vagy az itthon nagy felháborodást kiváltott index-redesignok. Az új mindig szar! Sőt, a szarság-faktor egyenes arányban van a felület használata óta eltelt idővel. Minél később változik valami, az új annál szarabb!(Addig, amíg meg nem szokták, mert két hét után fel sem tudják idézni a régit…) Az index.hu redesignokat is mindig felháborodva fogadják, de tegye fel a kezét, aki az alábbi 2000-es index címlapot szavazná vissza

Ez a szindróma a közösség szempontjából sem elhanyagolható. Ilyenkor kiemelten, és sokkal nagyobb türelemmel kell foglalkozni a felhasználókkal. A legtöbb dolgot meg kell indokolni, folyamatosan válaszokat, magyarázatokat várnak, miközben a régi dolgokat követelik vissza. Azok visszaállítása pedig ugye egyáltalán nem szolgálja az érdembeli szolgáltatás-fejlesztést, és az új irányokat.

Ha ezekben az esetekben a felhasználókkal nem foglalkozunk, ők is leszarnak minket majd. Olyan negatív tapasztalatok köthetik az oldalhoz/szolgáltatáshoz, amely annyira berögződhet, hogy akár  ott is hagyhat a francba. Mert elvettek tőle valamit, amit megszeretett, megszokott, használt. És mert nem foglalkoznak vele. Ki maradna ott, ahol minden szar, és közben mint felhasználót le sem szarják?

A felhasználókat meg kell hallgatni, monitorozni kell őket folyamatosan, kommunikálni velük, válaszolni a kérdésekre, figyelembe venni a visszajelzéseket, a hibajelzéseket, és az esetleges javaslatokat – mert igen is lehet olyan, amire nem gondoltak a fejlesztők, vagy egyszerűen jön egy jó ötlet a felhasználóktól. (Főleg ha bugos a rendszer, ld. a nagy Blogter megújulás nemrég, ami már majdnem web3…) Ezek megvalósítása/követése/menedzselése szintén erősítheti a jó kapcsolatot és csökkenti a negatív berögződést. A cél, áthidalni azt az időszakot, amíg meg nem szokták az új dolgokat, megelőzni a felhasználók elvesztését, a közösségi morál megbomlását.

Erre menedzsmentileg is fel kell készülni, ilyenkor nem csak az ügyfélszolgálatnak, hanem a marketing és IT részlegeknek is készenlétben kell állnia. Legjobb esetben pedig van egy ember, aki ezt a  felhasználók és a szervezet közt lekommunikálja. A felhasználók szeretik tudni, kihez fordulhatnak, ha eltévedt kiskacsaként bandukolnak a nádasban gondoskodó szárnyak után keresve, elveszve, aggódva, idegesen…

3in1 – Interjú Balogh Csabával a SÜN! kapcsán

2009.04.22. 13:56 | báj: _original | topik: mikvannak

csaba

Csabát (képünkön) – blogger-újságíró-Propeller szerkesztőt – kérdeztem az egész SÜN! dologról meg arról hogy előad a Digital Festival konferencián*, meg ennek kapcsán erről az egész jelenségről. 3 kérdés, egy téma, íme:

  1. Múlthéten tévé, tegnap meg jött a hír hogy előadsz a Digital Festival-on. Mi lesz a téma?
    A helyszín, a médium változik, de a téma ugyanaz:  SÜN!
  2. Sün, sün… Valóban ekkora hordereje van, hogy egy digitális-kommunikációs konferencia előadásán is érdemes beszélni róla? De vajh miért?
    Nem hiszem, hogy konkrétan a sünnek lenne ekkora ereje. Az érdekesség abban van, hogy vajon hogyan és legfőképp miért válhatnak egyes dolgok sünné, és mások – adott esetben érdekesebbnek tűnők – pedig nem.
    Azaz mitől válik kulturálisan fertőzővé egy elem. Illetve mivel ezt pontosan úgysem tudjuk megmondani, ezért a kérdés inkább az, hogy a sün-ügy tanulságait levonva lehet-e következtetni arra, hogy hol és mit kell ahhoz figyelni, hogy még a robbanás előtt legyen esélyünk észrevenni a potenciált.
    Természetesen nem került hirtelen hozzám a bölcsek köve, sok potenciál mindig is potenciál marad. Meg ez az egész is csak leginkább hangosan gondolkodás, amiből remélhetőleg hasznos dolgok jutnak mások eszébe.
  3. Hogyan, de inkább miért nőhetett ekkorára ez a SÜN!özés, hogy főleg internetes fórumokról már a médiába és a közéletbe is áttért a mém? Mit prognosztizálsz, mint SÜN!-szakértő, milyen további kimenetele és hatása lehet ennek az egész jelenségnek?
    Önmagában a SÜN!-mánia néhány hónapon belül el fog múlni – mondjuk ennek a “prognosztizálásához” nem kell túl nagy hozzáértés. :) Valamennyire biztosan beépül néhány csoport szóhasználatába, de a csengőhang például már nem lesz vicces 1 év múlva, de lehet, hogy 3 hónap múlva sem.
    Nincs értelme, ezért jó :) Haszna meg annak lesz belőle, aki pár ezerrel több (sünös) terméket tud majd eladni.
*Csaba aranyos előadását SÜN! – egy online mém kialakulása és offline utóélete címmel irányidő szerint 17.05 perckor lehet meghallgatni a jövő szerdai Digital Festival konferencián a Gödörben.

Augmented Reality a marketingben – II. rész

2009.04.20. 10:23 | báj: _original | topik: mikvannak, trend

Most olvastam Jedlicska Márton blogján (tudjátok, miamiADvice…) ismét az Augmented Reality-ről, amivel már én is foglalkoztam egy posztban, mint lehetséges potenciális technika interaktív és érdekes marketing-related megoldásokra. A videó igen jó, és érdekes, úgyhogy beposztolom én is, illetve körülnéztem a fejlesztők honlapján, és találtam még egy két érdekes megoldást. Mint már írtam is, kiválóan használható a technika modellezésre, illetve hogy aktivizálja a fogyasztót, hiszen sok esetben csak egy videókamera kell hozzá, ami manapság már nem extra ugye.

Úgyhogy egy Demós prezentáció után jön majd egy kis bemutató egy kiosk-megoldásos Adidas virtuális kirakatról, egy digitális Toyota prospektusról, és egy mobilos megoldásról is, hiszen az AR akár videóhívás közben is használható akár majd a real-time recognitoion-nak köszönhetően. És ezek a megoldások már tartalmaznak fantáziát és elég sok lehetőséget is a jövőre nézve.

Total Immersion – Augemented Reality – D’FUSION Demo

Adidas Kiosk – virtuális kirakat:

Toyota interaktív katalógus

Intel real time recognition – AR valósidejű alkalmazása mobil interfészen

további érdekességek a Total Immersion honlapján

NKN Live: Discovery Species

2009.04.16. 11:55 | báj: _original | topik: mikvannak

Katarzyna Kieli a Discovery Networks Central Europe regionális ügyvezetője tartott egy előadást a cab-sat csatornák jelenlétről, feljődéséről, brandépítéséről. A Discovery csinált egy kutatást, alább egy videó, a kutatás meg elérhető a Discovery Species oldalon. Érdekes.